Ilyen nincs... és mégis van

Napok óta nyomom a rendrakás-szanálás témakört, persze közben a vadiúj mosógépem is nonstop jár. (beza, kidôlt a régi és mivel lecseréltük, 8 kilóval is megbirkózó, programozható, mindent tudó ((bocs, Kata:)) 6th sense nyomja a robotot manapság mifelénk.)
A nagy mosandókra is külön programmal ellátott szupermasina örömére gondoltam egyet és lehúztam a kanapénk huzatát és 2 adagban kimostam. Aki már mosott ilyet, tudja, hogy gyûrôdik, nehezen visszahúzható meg vasalni is kell(ene). Mit mondjak, nem szoktam gyakran mosogatni. Most mégis rászántam magam, a karfán joghurt volt szétkenve, meg csoki, meg mindenféle más is. Szombaton kimostam, kivasaltam, visszafeszegettem és mindenkit megkértem, hogy kajával a kezében ne merészeljen közeledni hozzá. Tegnap még úgy tûnt, megértette a csapat. Ma este viszont... De kezdjük mégis inkább a reggelnél. A délelôtti órám után bementem a boltba és vettem uzsonnának valót, meg vaníliás perecet, ami jó ritka csemege de L.imádja. Este mikor hazaértem csak kettô volt a zacsiban. Szörnyülködtem, ahogy illik majd megjegyeztem a gyerekeknek, hogy azért hagyhattak volna nekem is... mire Á.: ne félj, Mami, van még! Eldugtam egy kis maradékot a KANAPÉBA! Grrr.... azért kedves gondolat volt tôle.

gyerekbölcsesség

Egyik éjjel, pár hete L. felébresztett éjjel, és azt mondta:
-Mami, olyan furcsa, az elôbb MINDENT értettem, tudod? Mindent tudtam!
Bárcsak én is így érezhetnék... Hol felejtünk mi el mindent? Már gyerekként sokat gondolkoztam azon, hogy gyerekkorom egyik kedvenc könyvében, a Mary Poppinsban hogy is van az, hogy az ikrek értenek mindent, a madarak beszédét, a világot, de csak az elsö szülinapjukig. A gyerekeimet elnézve kezdem kapisgálni P.L.Travers gondolatmenetét, olyan ôszintén örülni, kacagni, szomorkodni vagy akarni valamit felnôttként már sokkal ritkábban lehet. Kár.
Kicsi fiam, bárcsak te mindig érthetnéd és tudhatnád!

Igaz mese egy salátaöntetrôl

Van anyósomék kicsinyke kis falujában egy néni, aki valami mennyei finom salátaöntetet tud csinálni. De olyan finomat, hogy még életemben soha sem ettem ahhoz foghatót. Kellemesen fûszeres, sûrû, de nem nehéz – egy álom.
Ez a néni ezt a mennyei saliöntetet kábé nyaranta kétszer árulja szombat reggelenként, a templom elôtt kávézással egybekötött kispiacon, sôt, esetenként felajánl egy-két üveggel az ugyanakkor, ugyanott megtartott tombolára is. Egyszer anyósom nyert is egy üveggel...
Hogy mire is akarok kilyukadni? Nekem annyira ízlett az öntet, hogy megkértem az anyósomat, kérje már el ettôl a derék háziasszonytól a receptjét, mert nagyon szeretném én is megcsinálni. Merthogy ugye eddig még sosem volt szerencsém egyetlen üveghez sem tôle, olyan keveset árul és olyan kis mennyiségben. Meg hát ugye el sem áll az jövô nyárig. Aztán nagyon szomorú lettem. Mert a recept TITKOS. Mert az a saját receptje, ô találta ki, és amikor valahova vendégségbe megy, ebbôl visz különlegességként ajándékba. És hát ugye elvileg az összes alapanyag elérhetô számomra is. Csak hát ugye akárhogy is töröm a fejem, az olajon és egy kis fokhagymán kívül semmi másra nem jövök rá. Ha megszakadok, akkor sem.Pedig van ám nekem szakácskönyvem, több nyelven és jó sok, de egyikben sincs ehhez fogható.
És hogy mi emberek, mennyire másképp is gondolkozunk: anyósom szerint (akit nagyon szeretek, tényleg! :o) a néninek igaza van, ez egy ilyen dolog, minden háziasszonynak megvannak a saját titkai, amiket féltve ôriznek. Én pedig nagyon másként gondolom - sajnálom, hogy egy ennyire nagyszerû receptet nem lehet másokkal megosztani, még akkor sem, ha évente kétszer árulja is. Én pl még sosem vehettem belôle, mert a néni nem tud annyit csinálni, amennyi fogyna. Nekem eddig még sosem jutott belôle.
Karácsony körül anyósom mesélte, hogy ez a néni eléggé beteg, lehet, hogy a nyáron már nem lesz egy üveg sem a tombolanyeremények között. Önzô módon rögtön megkérdeztem, hogy és a recept? Nos, az megy vele a sírba. Persze, nem nagy ügy, tudom. Én mégis szomorú vagyok. Nem magam sajnálom az öntet miatt, hanem belegondoltam, mennyi jótól és széptôl fosztjuk meg rendre egymást és ezáltal magunkat is. Legalábbis szerintem. Az én blogomban található szerény kis recepteket és esetleges ötleteket bárki használja nyugodt lelkiismerettel! És utalásnak az is elég, hogy “valahol a neten olvastam”... :o)

“Van valamitek, amit nem adnátok oda? Mindent, amitek van, oda fogtok adni egy napon. Gyakran mondjátok: “Adnék, de csak az arra érdemesnek.” Kertetekben a fák nem mondják ezt, sem nyájatok a legelőn. Adnak, hogy élhessenek, mert a nem-adás elpusztít.” (Paulo Coelho: A portobellói boszorkány)

Azért én is számítok!

Nem hiszek az év eleji fogadalmakban, de azért biztos, ami biztos kitûztem pár célt magam elé 2009-re. :o)
Az év jelmondatául azt választhantnám, hogy "Azért én is számítok!". Arról van szó ugyanis, hogy hajlamos vagyok a saját igényeimet erôsen a szônyeg alá söpörni, aztán ha esetleg mégis marad energiám, akkor, talán... De majd most! Azért is írom ezt le, hogy ne felejtsem el olyan könnyen. A terv az, hogy lehetôleg naponta, de min. heti 5x minimum fél órát nyomuljak a szabadban. (de a boltba be és boltból ki - autóba be nem beleszámítandó) Aztán meg az ivás.(na nem a kisüsti :o) Mostanában nem iszom eleget, el is felejtem, pedig az egyéb mellé kéne még a fél literes vizesüvegem háromszori kiürítése.) Listán van még a mozgás, amire rendszerint nem akad idô, ez a dolog most egyenlôre sínen van, hála a Nintendo Wii Fit remek találmányának. Erre még hajtanak is az aprónépek, "Mami, mikor tornászol már végre???" - mivel ennyire noszogatnak, kénytelen vagyok engedni a nyomásnak és nekiállni. Szerintük kifejezetten vicces, ahogy az anyjuk vért izzadva egyensúlyozik a fa-ászanával.
Aztán lenne még a "szabadidô", ami nincs, lévén hogy még éjjel is folyamatosan programot szerveznek nekem a gyerekek, szóval ezt nem is veszem be a tervbe. Ha néha eljutok valahova egyedül is, az plusz pont lesz.
Ami már sínen van: jó krémeket vettem magamnak, mert nehogymá´a drágák dédnagymamájának tûnjek a szülôin ugye.
Egyenlôre ennyi. Meg fodrász és kozmetika rendszeres idôközönként. (gyakrabban, mint évi 1 alkalom. :o) Majd bôvítem, ha eszembe jut még valami...

Várjuk az Adventet,

nagyon várjuk. Pár napja megsütöttük az elsô adag mézeskalácsot, ma pedig a második adagot. Van szép adventi naptárunk, idén sem akartam csokisat venni – persze kaptak a gyerekek így is. :o)
Olyan kedves nekem ez az idôszak, várakozással, szeretettel, gyertyafénnyel teli. Ma emlékeztetett L., hogy ne egy, hanem két mesét meséljünk, hogy holnapra a könyv végére érjûnk, hiszen holnap advent elsô vasárnapja van, holnaptól a karácsonyi könyvek kerüljenek elô. :o) Holnap csapunk egy adventi barkácsdélutánt, szalvétázunk, (vettem kis fadobozokat meg fehér gömbdíszeket), textilfestékkel táskákat nyomdázunk (psszt, ajándékba is! :o) Meg papírból angyalkákat csinálunk, a barátaink két kisiskolás kislányával együtt. Este meg meggyújtjuk az elsô gyertyát a koszorún. :o) Szeretném, ha a gyerekeimnek is olyan sokat jelentene ez, mint nekem mindig is. Gyerekkoromban ez a kis tradíció mindig ”szent” volt, együtt ültünk le minden vasárnap az adventi koszorú köré, zenét hallgattunk és beszélgettünk. Errôl szól ez az idôszak…
Ez pedig egyik legkedvesebb zeném erre az idôszakra, Corelli Karácsonyi koncertje.

Szokás szerint kifogytunk a kenyérbôl, így sürgôsen ki kellett találnom valamit. Sok féle tepsis kenyeret csináltam már, szeretik a gyerekek nagyon, gyorsan meg is van, és még egészségessé is lehet varázsolni zab/rozs/árpa/egyéb pehely és/vagy korpa hozzáadásával. A liszt egy részét én általában zabpehellyel szoktam pótolni, ettôl még finomabb is lesz az egész. A tésztába még magokat is lehet keverni, mikor mi van otthon. :o)
Íme a recept:



Kenyérlepény (olaszoknál focaccia néven fut)

Kell hozzá:
6 dl liszt (vagy pl. 4dl liszt+2 dl gabonapehely)
1cs élesztô
2 tk cukor
só ízlés szerint (1-2tk)
annyi meleg (nem forró) víz, amennyit felvesz (hú, de utáltam régen az ilyet... annyit vesz fel, amennyit ráöntenek, vagy mégsem??? :o) szóval annyi legyen, hogy ha a hozzávalókat egy fakanállal keveritek, összeélljon tésztává, kicsit sûrûbbé, mint ha nokedli tészta lenne, azaz a tészta elválik az edény falától)

Ezt meleg helyen kábé 40 percet keleszteni kell (szuper hely a mosogató, be kell dugni, jó meleg vizet engedni az aljára, a tésztás tálat egy tányérral lefedve beleállítani, nagyon jó kelesztô – csak úgy ne járjatok, ahogy én szoktam néha. :o) Szoktam nyers tésztát szûrni, na! :o)

A sütôt kábé fél óra kelesztés után szoktam bekapcsolni, 180 fokra elômelegítem, egy tepsit pedig sütôpapírral kibélelek, és a megkelt (rosszabb esteben le is szûrt :o) tésztát ráöntöm, kézzel rápaskolom, hogy az egész tepsit beborítsa. A tetejét (pl fokhagymás-roszmaringos) olívaolajjal megkenem, és ilyenkor bármit lehet a tetejébe nyomkodni, én azt szoktam, ami épp van itthon. Olivabogyó, felkockázott sajt, capri bogyó, aszalt paradicsom, sonka, bármi, ami adódik) – majd mehet is a sütôbe.

sütés elôtt ilyen, ezen kockázott sajt és aszalt paradicsom van

Kb 45 perc alatt kész, de ez sütôfüggô – érdemes szemmel tartani, lehet, hogy tovább tart/vagy hamarabb kész :o) A sütôbôl kivéve még melegen ismét meg szoktam icipicit fokhagymás-roszmaringos olajjal kenni, de csak leheletvékonyan. Jó étvégyat!
(a fokhagymás olivát úgy szoktam csinálni, hogy az olajat egy kis csészébe öntöm, egy gerezd fokhagymát megtisztítok és egy villára bökök, ezzel “verem” az olajat- a fokhagyma íze jól átjárja, de nincsenek benne darabok, így nem is ég a kenyérre sütéskor. Amikor úgy gondolom, eléggé fokhagymás az olaj, apróra vágott rozmaringot teszek bele, v. morzsolt szárított rozmaringot.)

(az ezeken a képeken levô focacciát kerek formába tettem, így a tészta vastagabb lett, szerintem a tepsire nyújtott, vékonyabb verzió ízre sokkal jobb. Ezzel csak kísérleteztem.)

Ha lehetne, inkább

megtiltanám, hogy 10 elôtt dolgozni lehessen. Mármint munkahelyen. Legalábbis nekem. :o) Minden héten van két nap, amikor nyolckor kezdek. Akkor fél nyolckor ki kell lépnem az ajtón. És fél 7-kor kimásznom az ágyból. Az ezt követô órában pedig megpróbálom a lehetetlent, azaz ütôképes állapotba pofozni magam, teával, frizuragyártással, sminkkel. Hogy rám lehessen nézni egész nap. Annyira utálom a szerda és csütörtök reggeleket, hogy azt ti el sem tudjátok képzelni. Persze, tudomtudom, ne nyavajogjak, másoknak ez még sokkal durvább, van, aki 7-kor kezd, van, aki 8-ra viszi a gyerekeket isibe minden áldott nap, tudom, tudom... nekem mégis ez a két nap maga a rettenet foka. Ha pl. minden nap fel kéne kelni, és megszoknám, talán könnyebb lenne, DE ÍGY??? Végre a gyerekeim nem kelnek hajnalban (azt hittem, sosem fogom ezt megérni, de mégis :o) erre tessék. Nem álmodom arról, hogy kilencig lustuljak, de már a fél 8, 8 is sokat lendít a napi fáradtság leküzdésében. És este nem akarok 9-kor aludni, de még 10-kor sem. Ugyanis addigra lesz itt csönd. Hiába vannak már ágyban 8 körül, és kapcsoljuk le a villanyt fél 9-kor. Na, ezt jól megaszontam. És hogy ne ez a panaszos legyen az utolsó bejegyzésem, mindjárt írok egy jó kis receptet is!